A BISEL „Víztükör” versenye kapcsán iskolánkba látogatott 2022. 01.13-án két szakértő, akik az Eger-patak sajátságaival ismertették meg az érdeklődő diákokat. Megtudhattuk, hogy az Eger-patak hirtelen tavaszi áradásai már több száz éve jelentenek problémát, megoldása még a mai napig várat magára. A szélsőséges időjárás sem kedvez a vízhozam-ingadozásnak, a patak szakaszán fekvő települések beépültsége is fokozódik, mely a terület vízgazdálkodását, a felületek vízelvezető képességét megváltoztatják (pl. térkövezett udvarok, betonozott utak…stb). A vízügyi megoldási lehetőségeket is elénk tárta Csipkés Roland, a Bükki Nemzeti Park hidrobiológusa, illetve az összes olyan természeti és mesterségek tényezőt, mely a patak vízhozamára hatást gyakorol. Az Állami Főépítészi Iroda főosztályvezetője, az Arkt Építész Stúdió építésze, tulajdonosa pedig a patak és a város viszonyát ismertette. Bemutatta a városszerkezet változását az elmúlt évszázadokban, a patak és a lakosság viszonyának változását, a védőfallal való körülvételét, a biciklisút patakmederbe való lehelyezésének következményeit. Külföldi példákat hozott a város élhetőbbé tételére és még sok érdekességet tudhattunk meg előadásából. Az előadóktól a diákok kérdezhettek is az előadásokat követően.

A Neumann Portál összefogja intézményünk összes szolgáltatását. Az egyes oldalak között a felső menüpontok segítségével választhat.

Közelgő eseményeink
A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával megvalósult pályázataink

Iskolánk a Határtalanul! Program HAT-KP-1-2022/1-000427, HAT-20-01-0840, HAT-19-01-1033, HAT-19-02-0202 és HAT-19-03-0343 számú pályázatainak nyertese

Európai Parlament Nagykövet Iskolája Program

Tehetség.hu honlap

