2021 november végén lelkes kis csapattal és Korompainé Szitta Emese szakértelmével (Magyar Madártani Egyesület Bükki Hegyi Csoportjának munkatársa, biológus, környezeti nevelő) ismét megvizsgáltuk, hogy milyen élőlények találhatók az Eger-patakban. A tavalyi tanév során „örökbe” fogadtuk az Eger-patak iskolánkhoz közeli szakaszát. Az őszi időszakban szemétszedést is szerveztünk a patak ezen szakaszán illetve vízkémiai vizsgálatokat is végeztünk. Az élővilágot legutóbb tavasszal, illetve nyár elején tanulmányoztuk és most kíváncsian vártuk, hogy az őszi, télieleji időszakban milyen élőlényekkel fogunk találkozni. Voltak régi ismerősök, például a bolharákok és a szitakötő lárvák, illetve a tegzeslárvák, de új fajokkal is megismerkedhettünk, mint például a víziskorpió vagy a csíbor. A téli időszakban a befagyott tavak miatt az utóbbi időben szürkegémek és kócsagok is jönnek táplálékért az Eger-patakhoz.

A Neumann Portál összefogja intézményünk összes szolgáltatását. Az egyes oldalak között a felső menüpontok segítségével választhat.

Közelgő eseményeink
A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával megvalósult pályázataink

Iskolánk a Határtalanul! Program HAT-KP-1-2022/1-000427, HAT-20-01-0840, HAT-19-01-1033, HAT-19-02-0202 és HAT-19-03-0343 számú pályázatainak nyertese

Európai Parlament Nagykövet Iskolája Program

Tehetség.hu honlap

